Hogyan alakítja belső megélésünk a külső valóságunkat?

Sokszor előfordul, hogy egy adott probléma kapcsán beszűkül a látásmódunk, csak egyféle megoldást tudunk elképzelni, és ezt erőltetjük. Persze ez nem mindig baj, a gond akkor kezdődik, amikor az áhított megoldás sehogy sem akar összejönni, és ettől fusztrálttá válunk.

Ez történt egy kedves női kliensemmel is, akinek a főnökével volt problémája. Ez a megfogalmazás túl enyhére sikerült, az igazság az, hogy ki nem állhatta a főnökétEl akart jönni a munkahelyéről, de félt, mert elég jó fizetést kapott, és bár már régóta keresgélt, valahogy nem sikerült másik állást találnia, ahol ugyanennyit keresett volna. Csakhogy elég sok hitelt sikerült felhalmozniuk, így mindenképpen szükség volt az ő fizetésére is a családi kasszában, tehát nem mondhatott fel meggondolatlanul.

Azzal az óhajjal jött el hozzám családállításra, oldjam meg, hogy találjon új munkahelyet. Kedvesen elmagyaráztam neki, hogy a családállítás nem varázslat és nem csodaszer. Mindannyian a lehetőségeink keretein belül mozgunk, s amikor a morfogenetikus mezővel dolgozunk, akkor jól kirajzolódnak ezek a határok. Nála azt mutatta a mező, hogy még nincs itt az ideje a munkahelyváltásnak. Ugyanakkor az is látszott, hogy édesapjával való kapcsolatát rendezni kellene. Ebben az első lépést meg is tettük a családállításon, ami megkönnyebbülést hozott számára. Mégis csalódott volt amiatt, hogy a munkahelyváltás nem az általa kigondolt módon fog történni.

De azt el tudta fogadni, hogy néha azért nem tudunk kilépni egy bizonyos helyzetből, mert ott tanulnivalónk van, fejlődnünk kell még.

Hajlandó volt még egyéni foglalkozáson is dolgozni édesapjával való viszonyán, és elég jól haladtunk. Két hónap múlva örömmel mesélte, hogy egész jól kijön már a főnökével. Úgy érezte, hogy megváltozott irányában a férfi viselkedése, elfogadóbb lett a kommunikációja, jobban értékelte őt, támogatta a javaslatait. Egy hónappal később pedig azzal a hírrel érkezett, hogy felajánlottak neki egy jobb pozíciót, magasabb fizetéssel, és másik főnököt is kapott, akit mindig is kedvelt. Nagyon elégedett volt, a problémája megoldódott, mégpedig olyan módon, amit három hónappal korábban el sem tudott volna képzelni.

Az esetből megtanulta, hogy amikor beleragadunk egy problémába, akkor érdemes kicsit hátralépni, és messzebbről rátekinteni az adott helyzetre. Nagyon hatékony módszerek léteznek, amik ebben tudnak segíteni. Egyik ilyen például a családállítás.

Amennyiben úgy érzed, hogy neked is van olyan megoldandó élethelyzeted, amire szeretnél ránézni egy támogató csoportban, akkor csatlakozz hozzánk.

Kattints ide a családállítás részleteiért és a jelentkezéshez!

– Vissza a blog főoldalra –

Önismereti és családállító tábor Málta