Őseink sorsa sokszor láthatatlanul befolyásolja az életünket, de a családállítással felfedezhetjük életünk azon részeit, ahol a tudattalan családi kötelékek és összefonódás miatt nem a saját életünket éljük, hanem helyette olyan élethelyzeteket teremtünk, amit valójában nem szeretnénk.

Saját bőrömön tapasztaltam évekkel ezelőtt, hogy az őseinket ért veszteség ránk is milyen erős hatással lehet. Rossz befektetési döntés miatt nehéz anyagi helyzetbe kerültünk, s hiába kerestünk jól, valahogy nem tudtunk kilábalni a kellemetlen szituációból. Ráadásul az összes megtakarított pénzünk elúszott, ami eléggé megviselt. Főként fusztrált voltam, de emellett kíváncsi is, vajon mi lehet az események mögött, ezért állítást kértem.

A családállításon kirajzolódott, hogy a velem történtek a nagypapámmal hozhatók összefüggésbe.

Nagyapám földművelő gazda volt. Gyerekkora óta a mező, a szántóföld jelentette számára az életet. A háború után komoly trauma érte: kitelepítették őket. Elszakították a szülőföldjétől, az otthonától, s a számára sokat jelentő földjeitől. Igaz, kapott új házat és földeket, mégha rosszabb minőségűt is, de legalább nem lett földönfutó, mint sok más ember akkoriban. Mikor már megszokta az új életet, az új hazát, környezetet, gazdálkodási feltételeket, jött az újabb trauma: az államosítás. Ez még jobban megviselte. Földek híján idősebb korában gyárban kellett dolgoznia. Neki, aki egész éltetét a szabadban töltötte.

Haláláig nem tudta feldolgozni az őt ért traumákat, nem tudta igazán megélni a veszteségek miatt keletkező érzelmeit. Inkább magába fojtotta őket, hisz boldogulni kellett, ahogy tudtak. Így a veszteség negatív energiái „bentragadtak” a családi rendszerben.

Tudattalanul ismételtem a sorsát, s utólag teljesen értelmetlennek tűnő döntésekkel hasonló veszteségérzést éltem meg.

Mintha a lelkem azt mondta volna: „Annyira szeretlek, hogy osztozni akarok a veszteség miatti fájdalmadban”.

Tudom, ez logikátlanul hangzik. De a tudattalanunk számára más logikus, mint a tudatos énünknek. A családi lélek számára az összetartozás fontosabb, mint az egyének jóléte.
A családállítás során együtt tudtam érezni a nagyapámmal. Igazán át tudtam élni az őt ért igazságtalanság miatti dühét, a veszteség okozta szomorúságot és kilátástalanságot. Tisztelettel meghajoltam sorsa előtt, elismertem szenvedését és elfogadtam a történteket.

Már nem kellett megismételnem az általa elszenvedett nehéz helyzeteket, anélkül is együtt éreztem vele.
Az anyagi helyzetünk pár hónap múlva rendeződni kezdett, s azóta nem kerültünk hasonlóan nehéz helyzetbe.

Ha neked is van olyan életterületed, ahol látszólag indokolatlan problémák adódnak, és érdekel a családállítás, csatlakozz hozzánk a következő alkalmon.Kattints ide a jelentkezéshez!